Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.

Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.

De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?

A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.

Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.

Oldalszám: 208
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Országos megjelenés: 2012.11.25

Most egy olyan könyvről írok nektek amit már évekkel ezelőtt olvastam. Egy antikváriumban akadtam rá, nem is értve hogy kerül oda. Miután elolvastam kezdtem megérteni miért vált meg tőle a gazdája. Unalmasnak, vontatottnak, sőt kifejezetten idegesítőnek találtam. Nem is beszélve a rettenetes főszereplőkről. Dühös voltam, hogy egyáltalán rászántam az időm az olvasására. És egészen a mai napig az egyik legutáltabb könyvemként tartottam számon. Nem is ecsetelném tovább az akkori véleményemet...

Szerencsére mielőtt írni kezdtem volna nektek megszólalt a kisördög a fejemben: Mi van ha az akkori önmagam nem tudott csak azonosulni a sztorival? Lehet, hogy túl fiatal voltam és éretlen? Lehetséges, hogy a két x-en túl már másképp látnám a történetet? 

Szó mi szó, este nekiálltam és néhány óra alatt a végére is értem. És azt kell mondjam megérte. Szó sincs arról, hogy páli fordulatot vett volna a véleményem de sok tekintetben változott. Valószínűleg a kor teszi, na meg a tapasztalat. Ezért aztán szerintem a 16 éves kortól való ajánlás nem helyén való. Úgy gondolom csak az értheti meg igazán aki felnőtt vagy volt már reménytelenül szerelmes. Valószínűleg az első tulajdonos még csak a tinédzser évei elején járhatott, így kerülhetett hozzám a könyv.

Azonban vannak dolgok amik nem változtak a másodszori olvasatra sem. Mint például az hogy, nekem nem jött be az E/3. személyű prológus és epilógus. Elidegenítette tőlem a szereplőket. A 6 darab fejezet már E/1. személyben íródott, azonban nem a szokásos módon. Leginkább egy hosszú monológra hasonlított. Az egész a Fiúnak lett címezve. Igen jól látjátok a Fiúnak. Ugyanis a két főszereplőnk neve nem derül ki. Ezért innentől úgy írok majd róluk mint a Fiú/Férfi és a Lány/Nő. Ez igazából nem volt zavaró, inkább különlegessé tette az írásmódot. Ami nekem nagyon hiányzott az a párbeszédek, melyekből alig akadt egy-kettő. Ezek hiányában kissé vontatott volt az egész és túlontúl énközpontú mivel folyamatosan csak a Lány gondolatmenetét olvashattuk. Nem arról van szó, hogy nem érdekel mit gondolt de azért nem ilyen mennyiségben.  Ugyan én a minél hosszabb annál jobb könyvek híve vagyok, ebben az esetben még néhány plusz oldalt sem bírtam volna ki. Szerintem kevesebb oldalszámmal kevésbé éreztem volna néhány helyen semmitmondónak a történetet.  Ami még tetszett az a fejezetek elején lévő versikék amiket össze is gyűjtöttem és alább megtalálhatjátok majd őket. 

A cselekmény igaz történeten alapul, az írónő saját életéből vette az ihletet. Ez volt az egyik dolog ami annak idején felkeltette az érdeklődésemet. Most már ugyan  megtapasztaltam, hogy az élet milyen kiszámíthatatlan és fura történeteket ír, mégis néhol nekem ez túl sok volt. Sokszor éreztem úgy, hogy egy helyben toporog a történet. Valószínűleg az írónő szándéka az volt, hogy a belső történéseit minél pontosabban leírja épp ezért került háttérbe a cselekmény. A kerettörténet tetszett. A jelenben indul, majd vissza a múltba (7 évet), ezután ismét a jelenben találjuk magunkat. 

Ami a szereplőket illeti... Ilyen sem sűrűn fordul elő velem, de sajnos most megesett... egyik főszereplőt sem szívleltem megmondom őszintén. Sőt néha kifejezetten idegesítettek. Bár egy bizonyos mértékig meg tudtam érteni mit miért tesznek vagy inkább nem tesznek, de ez nem volt elég indok arra, hogy meg is szeressem őket. Talán ez az egyetlen könyv amiben a férfi hőstől egyáltalán nem estem hasra, nem hogy még bele is szeressek... Inkább jól t*kön rúgtam volna néhányszor. De most komolyan minimum néhány pofon, amit mondjuk a végén meg is kapott.

Összességében amiért most mégis úgy gondolom, hogy megérte még egyszer elolvasni a könyvet az az egyedisége. Rengeteg könyvet olvastam már de ehhez még csak hasonlót sem. Tehát ha nem egy átlagos olvasmányra vágysz és elég érettnek érzed magad egy ilyen történethez, akkor mindenképp érdemes kézbe venned!

Értékelés:

Történet: 10/6

Szereplők: 10/4

Borító:

Szép és igényes, a könyv hangulatát tökéletesen tükrözi. Egyszerre gyönyörködtet és kelt bennem nyomasztó érzéseket. A kék és szürke árnyalatai hűvössé teszik, ezzel sejtetve hogy nem egy sablonos "happy end" szerelmi sztori fog kibontakozni előttünk. Nem is beszélve arról, hogy míg a lány relatíve színes, a fiú szürke árnyalatos és az arca sem látszik.

Modell: Adelina Catinas

Fényképezte: Claudia Veja

Cím: 

A másik pozitívum a borító mellett. Nagyon szép ugyanakkor fájdalmat sugalló, figyelemfelkeltő. Valamint a történetben is vannak rá utalások, ami külön jó pont.

Kedvenc szereplőim: 

Ahogy azt már fentebb említettem egyik főszereplőt sem szívleltem igazán. De a mellékkarakterek között azért akadtak szerethetőek is:

• Linda, Barbi és Patrícia: Nagyon megható volt, hogy annyi év után rögtön ott termettek és segítettek amiben csak tudtak, annak ellenére, hogy a Lány és a Fiú igyekeztek ellökni őket maguktól.

• Fazekas tanár úr: a bölcs, segítőkész mégis laza tanár akit mindenki szeret, vagyis én is.

Kedvenc helyszíneim: 

Csönge, egy valós Vas megyei falucska. Érdekelt mennyire hasonlít a könyvben leírtakhoz ezért rákerestem és a honlapjukról (www.csonge.hu) hoztam néhány képet, kifejezetten olyan helyekről ahol szereplőink is megfordultak a történet során:

"Csönge. Micsoda apró, furcsa kis szó. A magyar irodalom egyik legnagyobb költője nem is élhetett volna szebb nevű helyen. Csönge, mint a csengő, szinte énekelni kell."

• Evangélikus templom: 

"Később elmentünk megnézni azt az evangélikus templomot a tábor mellett, ahol Petőfi Sándor állítólag érzelmes szemeket meresztett Csáfordi Tóth Rózára, titokban leste őt a kántor melletti padból, míg Róza lenn a földszinten ült egy kis fülkében. Mi is beültünk oda Lindával, te meg felmentél Petőfinek, de nem tudtam nevetni a dolgon. Olyan furcsa voltál ott, ahogy álltál magasan, hátulról megvilágított a fény, mintha láttalak volna szellemként, úgy éreztem, déjá vu-m van, ami egy pillanatra megijesztett.
Felmentünk aztán mi is a karzatra, megnéztük Petőfi padba vésett sorait, Márk és Linda pedig az ősrégi orgonán kezdett játszani. Te a levegőben mutatva egy szívbe rajzoltad bele a fejüket, ahogy egymás mellett ültek; tagadhatatlanul volt valami a levegőben, de engem jobban érdekelt az, ami a mi levegőnkben történt. Pumpáltad nekik az orgonát, és próbáltam segíteni. Már senki sem volt a templomban, csak mi négyen, lassan ment le a nap, és a színes üvegek csak tompított fényt engedtek be, sötét volt, és mégis, soha nem láttam ennyire tisztán semmit. Közel húztál magadhoz, miközben nem álltál meg egy percre sem, és azt mondtad, hogy ma is benn alszol a szobánkban, de ma csak ketten leszünk. Nevettem.
– Mi lesz Lindával? – kérdeztem, de te csak megrántottad a vállad és feléjük böktél, nem értettem, amit te akkor már tudtál, pedig még ők sem tudhatták."

• Weöres Sándor és Károlyi Amy emlékház:

"Mikor visszatértünk Csöngére, még délelőtt volt. Egy kis ünnepséget rendeztek a felújított Weöres Sándor és Károlyi Amy emlékháznál, amit minden évben a költő születésnapján tartottak meg. Ezen mi is részt vettünk, verseket olvastunk fel a költőtől, a tanár úr beszédet mondott. Szerettem hallgatni, ahogy szavalsz, egyáltalán szerettem a hangodat, azt – a mély baritont. Ha valaki megkérdezte volna, mi az első, ami eszembe jut rólad, akkor a hangodat mondtam volna. A hangod, ahogy mesélsz, ahogy suttogsz, ahogy nevetsz, ahogy parodizálsz és ahogy énekelsz. Szerettem Weöres Sándor verseit mindig is, de a Bóbita miattad ragadt meg örökre a fülemben."

• helyi bolt:

"Ekkor még furábban néztek ránk, hiszen nem értették, miért akartunk mi a helyi fűszeres előtt fényképezkedni. Ez a kép sokáig csak az emlékeimben élt, kerestem nálad, és kereste Linda is, de soha nem kaptam meg."

• Csengő kocsma:

"Hiába kérdezgettem, de rám se figyeltél, csak mosolyogtál, aztán este egy kisebb csapattal, mivel mégis csak szombat este volt, felkerestük a Csengő kocsmát, hogy a nagy meleg miatt ki ne száradjunk. Tanár úr is velünk tartott, végül mindenki eljött a szálláshelyünkről, csak te maradtál el azokkal a fiúkkal, akikkel előző nap fociztál."

"Később mégiscsak betoppantál, és jól érezted már magad, persze hoztad a fiúkat is. Táncos, éneklős este volt, a te specialitásod, mert olyan volt neked a zene, mint egyikünknek se."

"Láttam, hogy jól érzed magad, aztán végre elég közel mertél hozzám ülni, és mindenki ránk mutogatott, pedig nem csak mi beszélgettünk ilyen közel. De köztünk volt csak meg az a vibrálás, amit a nyári éjszaka kellemes hűvöse sem tudott csitítani, égtünk mindketten, de ez jófajta égés volt, nem olyan, mint amit egész nap éreztem a büszkeségem miatt, hanem kellemes, perzselő meleg, mint amikor beleül az ember a forró kádba, égeti a bőrét, de mégis jó és kell. Még egyszer, utoljára megkérdeztem, hogy mit láttál reggel. Egészen közel hajoltál, és a hajamat eltűrted a fülem mögé, amitől még a nagy forróság ellenére is lúdbőrös lettem, és fázni kezdtem. De a leheleted kellemesen meleg volt, a karodon a szőr pedig cirógatta a vállamat, szinte éreztem a fogadat a fülemen, olyan közel voltál.
– Nem láttam semmit, mélyen aludtam, sajnos."

Az írónő, Zakály Viktória is megosztott néhány ott készült eredeti fotót a blogján (www.zakalyviktoria.blogspot.hu):

Gondolkoztatok már azon, hogy mi van a könyv hátsó borítóján? Leveleket, talán virágokat láttok. De én elárulom nektek a titkot: egy gesztenyefa sziluettjét láthatjátok. S hogy miért pont gesztenyefa? Hát, aki olvasta a könyvet, az tudja, aki még nem, az olvassa el, mert néha van a szerelemnél is szebb szó egy pár számára...

Az alábbi képen pedig azon a bizonyos nyáron, abban a bizonyos öt napban készült fényképet láthattok a gesztenyefáról, amely alatt ültünk a fiúval. Háttérben pedig a templom, ahol egykor Petőfi szerelmet vallott Rózának.

"- Írjunk valamit az ágy aljába, hogy megörökítsük ezt az éjszakát – mondtad. Kerestem egy tollat, és sokáig gondolkoztál, hogy mit írjunk; próbálgattad, ízlelgetted a szavakat, nem akartál olyasmit írni, amiből ránk ismernek, azt akartad, hogy csak mi tudjuk, hogy ezt mi írtuk oda. Tudtam, miért.
- Írjuk azt, hogy itt töltötte az éjszakát két összeillő ember.
Elmondtad hangosan, egyszer, kétszer, próbálgattad a hangsúlyt a buta szavakon, aztán elkezdted írni, én pedig néztelek, ahogy megfeszülsz, amíg felülsz, és ahogy ott hagyod a kezed nyomát és az én szavaimat azon az ágyon, ahol majdnem egymáséi lettünk."

Versek:

A Lány és a Fiú kedvenc verse az Anna örök. A Férfi ebből a versből írt rá egy részletet annak a fényképnek a hátuljára, amit még Csöngén készítettek négyükről.

Kigyűjtöttem a könyvben szereplő verseket, amik nekem nagyon tetszettek. Ezeket adták ki a Sors-örök című kötetben:

"Azt hittem, amikor elhagyjuk azt a bűvös szigetet, ahol megállt az idő, és visszazökkenek a régi életembe, a régi barátaimhoz, a családomhoz, akkor az emlékeim halványodni fognak, és a semmibe vesznek. Ehelyett még erősebbek lettek, úgy voltam, mint a drogos, aki öt napig lőtte magát; fel tudtam volna tépni a bőröm, mert éreztem, hogy bogarak mászkálnak alatta, hogy anyagot kell szereznem, különben megőrülök. Te voltál az az anyag, belőled kellett magam belőnöm, amíg el nem vérzek végleg."

Érdekességek:

•  A Fiú halak, a Lány pedig rák, vagyis a legösszeillőbb emberek a horoszkóp szerint, amiben mindketten hittek.
• A gesztenye metaforáját imádtam. Nekik ez jelentette a szerelmet, a szeretleket.

Szeretsz?
A férfi végig a nő arcát nézte, miközben az írt, láthatta, hogy mennyire nehéz most neki, mennyire sok minden jár a fejében, de tudni akarja az igazat. A nő befejezte az írást, a férfi még mindig nem nézte meg az ablakot, megvárta, amíg a nő visszaül a helyére, és nyugodttá válik a tekintete, kibámul az ablakon mereven, és várja a választ.
Odafordult, és elolvasta a lecsúszó páracseppektől még olvasható kérdést, és gondolkodás nélkül alá írta:

Gesztenye.
A férfi még Csöngén mesélte el a nőnek, hogy utálta azt a szót, hogy szerelem, mert nem jelentett neki semmit, egy szó volt csak, amit már agyonkoptattak mások, és értéktelenné tettek, hideg volt és idegen. De a gesztenye… Nem csak a csöngei emlék miatt, hanem mert minden egyes földre hullott gesztenyének, ami az út szélén hevert, bele-beleütődve a cipőjébe, mindnek olyan színe volt, mint a nő szemének.

Kedvenc idézetek:

"Mindenki magát szereti a legjobban, és a másikban is azt szereti, hogy az őt szereti és visszafelé, tehát a kör bezárul. Önző dolog a szerelem, ezt mondtam utoljára, de talán az m betűnél már aludtam, sőt álmodtam. Veled."

"Meghalni a szerelemért? Nem nagy dolog, könnyű feladni, és könnyebb utat választani, de élni a szerelemért, vagy anélkül, ez az igazi küzdelem."

Média:

Fazekas tanár úr minden reggel ezzel a dallal ébresztette a táborozókat:

A Nő egy CD-t hagyott ott a Férfinak, rajta ezzel a számmal mielőtt elment:

Egyéb:

Ma volt egy hihetetlenül unalmas órám, úgyhogy úgy döntöttem megpróbálom  hasznosan tölteni. Ez lett belőle. Nem mondom, hogy életem műve de gondoltam megmutatom nektek. Talán nagyobb hatással volt rám a könyv mint gondoltam.

Ajánló: 

Megjelent a Szívritmuszavar 2. – Hanna örök címmel. Egyenlőre nem tervezem elolvasni, de ki tudja... ha már minden Wish list-en szereplő könyvet kivégeztem lehetséges, hogy a kezem ügyébe kerül.

Mindenesetre a borítója ennek is gyönyörű akár csak az első résznek: